Luca „létezéséről” már egészen hamar tudtam, hiszen egy egyetemre jártunk, voltak közös ismerőseink. Már az elején elkönyveltem magamban, hogy nem szimpatikus, biztos egy tipikus hisztis, elkényeztetett lány.
Na van, amiben nem tévedtem...
De viccet félretéve, első igazi találkozásunk 6 éve volt, mikor beengedést kaptunk Lucáék felezőtáborába (köszi W.). Már pár perc után sejtettem, hogy a kis zsákruhás lány talán nem is olyan szörnyű, és hajnalig beszélgettünk egy koszos, büdös mólón.
A tábor után nem is kellett sok idő, hogy büszkén mondhattam, Ő a barátnőm. Szó se róla, kapcsolatunk nem indult zökkenőmentesen. Legalább 2-3 év eltelt mire kiismertük egymás hóbortjait, jó és rossz szokásait.
Ha pár szót kell róla mondanom, imádom a motiváltságát, őszinteségét, szeretetét, és azt, ahogy érzem, a legnehezebb helyzetekben is támogat és mellettem áll.
Hirtelenharagúsága és békülő-megbocsátó képessége ugyan még nem éppen tökéletes, de napról napra fejlődik és néha már meglepetéseket okoz.
Jelenlegi életünknél jobbat már nem is kívánhatnék, kész kis álomvilág (amit olykor éjszakánként 1-2 Luca/Momo horkantás megtör).
Türelmetlenül számolom a napokat, hogy végre azt mondhassam, Ő az én gyönyörű feleségem!